Ballagás - 2026
Intézményünkben 2026. május 29-én került sor a végzős tanulók ballagási ünnepségére. E napon díszbe öltözött iskolánk: a ballagókat feldíszített osztálytermek fogadták, ahol az utolsó osztálynevelői óra zajlott.
Az ünnepség iskolánk parkjában folytatódott, ahol az igazgatónő méltatta és jutalmazta azokat a diákokat, akik a négy év során kitűnő eredményeket értek el különböző versenyeken. Ezt követően még számos díj kiosztására került sor, amelyek tükrözték végzőseink sokoldalúságát, tehetségét, szorgalmát és elkötelezettségét.
Az ünnepség során elhangzottak a búcsúbeszédek is, amelyek hol mosolyt csaltak az arcokra, hol meg könnyeket a szemekbe. A kicsengetési ünnepség záró pillanatai közé tartozott a már hagyományossá vált batyu, illetve iskolánk zászlajának átadása. Végül megszólalt iskolánk harangja, jelezve, hogy eljött az elköszönés ideje, amit hamarosan egy kiemelkedően fontos megmérettetés követ. Ehhez kívánunk minden végzős diákunknak sok sikert és jó szerencsét. Mi hiszünk abban, hogy mindannyian képesek vagytok elérni céljaitokat.
Fazakas Andrea

































