Búcsúztak a VIII. osztályos tanulók
Megható és emlékezetes ünnepség keretében búcsúztak iskolánk VIII. osztályos tanulói június 12-én.
A ballagás egy fontos mérföldkő a diákok életében, hiszen lezárul egy négy éven át tartó közös út, amely során tudást, tapasztalatokat, barátságokat és sok értékes emléket szereztek.
A végzős diákok számára ez a nap egyszerre jelentett búcsút és új kezdetet. Elköszöntek attól az iskolai közösségtől, amelynek éveken át tagjai voltak, és elindulnak egy új, lehetőségekkel és célokkal teli időszak felé.
„Ti pedig együtt írtátok ezt a történetet. Mindenki hozzátett valamit: egy mosolyt, egy ötletet, egy jó szót, egy emlékezetes pillanatot. Ezért lett ez a film olyan, amilyen. És ezért nem lehetne soha ugyanígy újraforgatni. […]
Most elérkeztünk a film első nagy fejezetének végéhez. Ez a pillanat attól szép és különleges, hogy szomorú és örömteli egyszerre. Szomorú, mert vége valaminek, ami soha többé nem lesz ugyanilyen. Nem lesz még egyszer ugyanaz a terem, ugyanaz a padtárs, ugyanaz az osztály. De örömteli is, mert ez nem a történet vége, csupán az első évad utolsó része. A folytatás már vár rátok: új iskola, új helyszín, új szereplők, új kihívások. És hamarosan nélkülem írjátok tovább a forgatókönyvet. Lesznek jelenetek, amelyekre büszkék lesztek. És lesznek olyanok is, amelyeket szívesen kivágnátok. De ne feledjétek: a legjobb filmekben sem minden jelenet tökéletes.” (Nagy Edit osztálynevelő búcsúbeszéde)
Sok sikert kívánunk a további tanulmányaitokhoz!
















