Az ösztöndíjakkal kapcsolatos tudnivalók az Infosarok ► Ösztöndíjak menüpont alatt, vagy a gombra kattintva érhetőek el.
Gólyatábor 2023
Az Orbán Balázs Gimnázium idén is megszervezte a kilencedikesek Gólyatáborát. Az esemény 43 tanuló részvételével Ivóban, a Kolping táborban került megrendezésre 2023. augusztus 28-30. között. E három nap alatt felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk diáktársainkkal, tanárainkkal és csapatvezetőinkkel. A gólyatábor mindenki számára azt sugallja, hogy közeledik egy új kezdet, új tanév, új környezet, új osztálytársak és új tanárok, így mindannyian izgatottan vártuk. Kalandos buszozás után végre megérkeztünk a helyszínre, mely egy csodálatos kis szigete az erdőkkel övezett ivói vidéknek. Mikor megérkeztünk, összegyűltünk, az osztályfőnökök letisztázták velünk a szabályokat, és mindenki elfoglalhatta szállását. Unalomban abszolút nem volt részünk, hiszen a csapatvezetők izgalmasabbnál izgalmasabb játékokkal készültek. 4 csapatra voltunk osztva, melyeket két-két csapatvezető irányított. A játékok segítettek egymást jobban megismerni, megtanultunk egy csapatként dolgozni. Mindezek mellett betanították nekünk a gólyatáncot, melyet, bár elsőre nehéznek látszott, mindenki könnyen elsajátított.
A sok szórakozás mellett vicces büntetésekre is sor került, ha valaki megszegte a tábori szabályzatot: pl. rossz magaviselet, késésé vagy a névcédula elhagyása. Ez úgy nézett ki, hogy volt egy szerencsekerék, amelyet a büntetett megpörgetett, és amit kipörgetett, azt muszáj volt neki megcsinálni. Pl. vallj szerelmet egy tanárnak, énekelj egyet a társaidnak a vacsoránál, beszélj öt percig németül, vagy járj sminkben egyész nap stb.
E pár nap alatt nem csak diáktársainkkal ismerkedtünk meg, hanem osztályfőnökeinkkel, és pár tanárunkkal, iskolai alkalmazottal, akik a második nap délutánján ellátogattak hozzánk. A csoportvezetők bemutatták őket, mi pedig a frissen tanult gólyatánccal köszöntöttük vendégeinket. Végül a nap egy közösen eltöltött, jó hangulatú vacsorával zárult.
Az utolsó éjszaka viszont elég körülményessé sikeredett. Az éjjel hatalmas vihar volt, ami egy hosszú áramszünetet eredményezett. A vihar miatt aludni is nehézkes volt. Az áramszünetnek köszönhetően, se víz, sem áram nem volt, így nem tudtunk tusolni.
Az utolsó napunk délelőtti tevékenysége, a kaszinózás volt, ahol többféle játékban lehetett zsetont nyerni és veszíteni, melyeket egy hajós játék keretein belül hajóalkatrészekre költhettünk, hogy kijussunk a szigetről, sokak elmondása szerint és szerintünk is a legjobb játék volt.
Összességében mindannyian úgy gondoljuk, hogy ez a tábor kellett, hogy egymást jobban megismerjük, és hogy évkezdéskor ne idegenek, hanem barátok közé kerüljünk.
Kiss Eszter-Beatrix (IX.B), Szilveszter Botond (IX.A)
Köszönjük a támogatást:
- a Communitas Alapítványnak
- Székelykeresztúr Helyi Tanácsának
- a Nagy-Küküllő Mezőgazdasági Szövetkezetnek
- a Bachus Pékségnek
- az Orbán Balázs Alapítványnak
- a szülőknek
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |