I. Olvasótábor az Orbán Balázs Gimnáziumban

"Olvasónak nem születik az ember, az olvasóvá válás nevelési folyamat eredménye..." (Tóth Tibor műfordító)

 

A mai világban szinte kihívás megszerettetni az olvasást a gyerekekkel, hiszen már sokkal több lehetőségük van kikapcsolódni, információt szerezni. Ott van a televízió, a számítógép, az internet és a különböző technikai csodák, amiket a gyerekek használnak és ami elveszi az idejüket a hagyományos olvasástól.
Az olvasásszeretet otthon, illetve az alsó tagozatban dől el. Ha elérjük azt, hogy az olvasás örömet és ne feladatot jelentsen, a gyerek előbb-utóbb rátalál az őt érdeklő művekre, és megszereti az olvasást.
Ezért is született meg egy olvasótábor gondolata, amihez nagyobb teret adott és több lehetőséget nyújtott egy pályázati kiírás. A Balassi Intézet felhívására egy projektet készítettünk el és adtunk be, amit a pályáztató háromszázezer forinttal jutalmazott.
Táborunkat az őszi vakációban tartottuk meg a gimnázium könyvtárában, 23 alsó tagozatos kisdiák számára, Szávuly Emese tanítónő segítségével. A tábor fő célja nem csak az olvasás iránti érdeklődés felkeltése, a gyermekek könyv- és könyvtárhasználati ismereteinek elmélyítése volt, hanem gyermekkönyvtárunk állományának bővítése, frissítése is.
Ezalatt a három nap alatt különböző tevékenységek zajlottak. Minden reggelt beszédtechnikával kezdtük, de volt itt értő olvasás- amit feladatlap megoldása követett, meseillusztráció készítés, egyperces mese, feldarabolt mese, „könyvturkáló" az új könyvekből, népdaltanulás és sok- sok játék.
December 4-én sor került a tábor végleges lezárására, amikor a szülőknek, nagyszülőknek és minden érdeklődőnek bemutattuk, hogy mit is tevékenykedtünk a tábor ideje alatt. A szöveges és fényképes prezentációt egy ludas játékkal és az Aranyszőrű bárány mese dramatizálásával zártuk.

 

otabor1

otabor2

otabor3

Partnereink

fp

elka i